Vonatbaleset Somogyban – két ember megsérült
Vonattal ütközött egy autó Ötvöskónyi és Beleg között pénteken, nem sokkal nyolc óra után Somogy megyében. A balesetben ketten megsérültek – közölte a rendőrség.
Vonattal ütközött egy autó Ötvöskónyi és Beleg között pénteken, nem sokkal nyolc óra után Somogy megyében. A balesetben ketten megsérültek – közölte a rendőrség.
Méhpusztulás okait vizsgálja az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság Somogy megyében.
Hétfőn 16 órától nem közlekedhetnek Somogy megye útjain a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek.
130 kamionnak kellett várakoznia Vas megyében a hóátfúvások miatt, Somogyban autók és betegszállító kisbusz is elakadt a hóban.
Az erős havazás és a hóátfúvások miatt arra kérik a közlekedőket, hogy aki teheti, ne induljon útnak Marcali környékén, Somogy és Vas megyében. Győr megyében hat út vált járhatatlanná, korlátozzák a teherforgalmat, Vas megyében és Zala megyében is utakat zártak le, elzárt település egyelőre nincs.
Egészséges ivóvízhez jut három somogyi település az uniós támogatású ivóvízminőség-javító programnak köszönhetően. A programhoz az Európai Unió 87,5 százalékos támogatásával több mint 237 millió forintot nyertek el az Új Széchenyi Terv pályázatán, továbbá egy másik pályázaton 33 millió forintot az önerő biztosításához.
Egy ember megsérült Somogy megyében, amikor árokba hajtott és felborult egy kisteherautó.
Somogy megyéből is felvennének dolgozókat az Audi Hungária Motor Kft. győri gyárába; középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat, fém-villamos- és autóipari végzettséggel rendelkező szakembereket keresnek.
Másfél milliárdos logisztikai központ helyett csupán egy drótkerítést húztak fel egy somogyi kistelepülésen, miközben a beruházás megvalósításához megítélt uniós támogatás csaknem harmadát felvették. A támogatással feltehetően visszaélő két cégvezető előzetes letartóztatásban van.
Kigyulladt egy gabonatábla hétfő délután Homokszentgyörgy határában, a tűz erdősávot és házakat veszélyeztetett - tájékoztatta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A Bujdosó Pincészet 2009-es évjáratú, Farkastanya nevű cabernet franc-ját választották az idén Somogy borának szerdán Siófokon. Az italt a megye kiemelt eseményein, nemzetközi és hazai kiállításokon, vásárokon is kínálják majd.
Nem adná át a Dráva Völgye Középiskolát a Vidékfejlesztési Minisztériumnak Barcs városa, illetve Somogy megye – derül ki a sonline.hu megyei híroldal szerint abból a levélből, amelyet somogyi képviselők és polgármesterek írtak Lázár János miniszterelnökségi államtitkárnak.
A vonatról akart leszállni egy édesanya a látássérült lányával együtt, de a szerelvény továbbindult, amikor az asszony egy lábbal lelépett a peronra - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal. A portál szerint az utas a peronra esett, lánya pedig fennmaradt a vonaton, és csak a következő állomáson tudott leszállni. A MÁV és a rendőrség is vizsgálja az ügyet.
Kisteherautónak ütközött egy személygépkocsi a 61-es főútvonalon Taszárnál, egy ember megsérült, a forgalom a helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt félpályán haladhat - tájékoztatta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Három anyagi káros baleset is történt az elmúlt időszakban Somogy megyében - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Pihenőhelyekre, benzinkutakra és a leállósávokra terelik a kamionokat az M7-es autópálya somogyi szakaszán, miután a magyar-szlovén határon nem engedik át a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket – közölte Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Somogy megye déli részén intenzív havazás kezdődött, és bár hótorlaszok, hóátfúvások nem alakultak ki, az utak rendkívül csúszósak, balesetveszélyesek - figyelmeztetett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn honlapján.
Kiborultak a polgármesterek a szociális tűzifaprogram miatt - a rászorulókat támogató és a Belügyminisztérium által koordinált juttatásról mindannyian elismerően nyilatkoztak, de a nemrég kiutalt mennyiségről már nem.
Megjelent a belvíz a Balaton déli partjának közelében és veszélyezteti a régi hetes utat, illetve az M7-es autópályát is a szóládi szakasznál - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal.
Már most gondot okoz a belvíz a Balaton déli partjának közelében, ahonnan a tóba szivattyúzzák a felgyülemlett csapadékot.